Kisorsoltuk nagy újévi nyereményjátékunk nyerteseit

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a Tisza Automotive vállalat az év végén számos akciót szervezett a karácsonyi és újévi ünnepek alkalmából. Ezek között humanitárius akciók is szerepeltek, amelyek keretében ajándékcsomagokat osztottunk ki rászoruló személyeknek Vajdaság-szerte, valamint olyan akciók is voltak, amelyekben munkatársaink is részt vettek.

Az összes akció közül az egyik legizgalmasabb a Tisza Family Happy Holidays elnevezésű nagy nyereményjátékunk volt.

Az ünnepi időszak alatt különböző nyereménykérdéseket tettünk fel kollégáinknak a kikindai, becsei és zentai telephelyeinken. Kollégáinknak lehetőségük volt a válaszokat tartalmazó szelvényeiket az erre a célra kihelyezett dobozokba bedobni. Minden kolléga többször is részt vehetett a kampányban, amennyiben minden kérdésre válaszolt, így a legnagyobb esélyük azoknak volt, akik minden nap játszottak.

A feltett kérdések között nemcsak a vállalat működésére és a gyártásra vonatkozó kérdések szerepeltek, hanem lazább jellegűek is, amelyek keretében munkatársaink leírhatták, ki a kedvenc kollégájuk a munkahelyen, vagy megoszthatták, melyik vállalati esemény tetszett nekik a legjobban.

Az akció nagy sikert aratott, a lebonyolítás során több ezer kupon gyűlt össze. A játékban részt vevő kollégák között vásárlási utalványokat sorsoltunk ki. A főnyeremény egy 100.000 dinár értékű vásárlási utalvány volt.

A sorsolást a zentai irodánkban szerveztük meg, munkatársaink pedig élő közvetítésen keresztül követhették az eseményt a vállalat kommunikációs csatornáján.

Az akció rendkívül sikeres volt, sokan részt vettek benne, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk kollégáinktól. A Tisza Automotive illetékes munkatársai 2024 folyamán is különböző promóciókat készítenek elő a dolgozók számára, annak érdekében, hogy mindenki jól érezze magát a munkahelyén, valamint legyen ideje és lehetősége a munka mellett a közösségi élményekre és a kikapcsolódásra is.

Amennyiben szeretne csatlakozni folyamatosan bővülő csapatunkhoz, ezt az alábbi jelentkezési űrlap kitöltésével teheti meg.

Kisorsoltuk nagy újévi nyereményjátékunk nyerteseit

Kisorsoltuk nagy újévi nyereményjátékunk nyerteseit

Kisorsoltuk nagy újévi nyereményjátékunk nyerteseit

Kisorsoltuk nagy újévi nyereményjátékunk nyerteseit

Kisorsoltuk nagy újévi nyereményjátékunk nyerteseit

Kisorsoltuk nagy újévi nyereményjátékunk nyerteseit

Süti beállítások

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..